CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS »

Szerelem

"Szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza."

"Szeretlek édes, szeretlek téged, szeretni foglak amíg csak élek
kezem reszket a szívem nehéz szeretlek téged csak ennyi az egész."

"Egy csók még nem nagy eset, kettő már veszélyesebb, háromnál szívem ragyog négy után tied vagyok."

"Sosem hittem volna, hogy egyszer Te az enyém leszel. Ezen túl viszont úgy érzem, Veled mindenre képes vagyok, és nincs mi megállítson céljaim elérésében."

"Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható."

"A szerelem olyan, mint egy gyönyörű virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja."

"De olyan boldogság is létezik, amely leírhatatlan. Jobb, ha senki sem próbálja meg visszaadni, mi mehet végbe egy fiatal nőben, ha olyasvalaki biztosítja a vonzalmáról, akit addig elérhetetlennek tartott."

"Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el."

"Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába."

"Úgy érzem, legjobb volna így maradni egy életen át: csak néznélek, boldogan, elégedetten."

"Szónál szebbet súgsz,
kezdete és vége nincs,
ölelsz, ölellek."

"Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki."

"Várhatatlan csoda esett velünk. Se kértük, se kerestük, de megtaláltuk egymást. A te boldogságodra már ittunk, télvízkor. Most pezsgőzzünk közös örömünkre. Csak azt ne mondjuk soha, hogy soha és örökké."

"Ha valaki egyszer megkérdezné, része vagy-e az életemnek, csak ránéznék, elmosolyodnék, és azt felelném: "Igen, a legjobb része."

"Tapsoltam, amikor a józan ész elveszítette a csatát, és nem maradt más választásom, mint hogy megadjam magam és elfogadjam, hogy szerelmes vagyok."

"A szerelem a szenvedélyek közül a legfélelmetesebb és egyben a leginkább nagylelkű: az egyetlen, amely valaki más boldogságáról szövöget álmokat."

"A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni."

"Szerelemért csupán szerelem kell."

"Az igazi szerelmeseknek nem kell térben és időben találkozniuk, ők a szívükben mindig egyek."

"Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban."

"Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás."

"Az igazi szerelem bizonyára az, amelynél az ember a nő első megpillantására már érzi, hogy imádja és meg tudna érte halni vagy bárhová utánamenni!"

"Az igazi szerelem minden áron fenn akarja magát tartani, küzd az elmúlás ellen, és e küzdelmében a legjobb, a leghelyesebb utat találja meg."

"Csukd be a szemed, kösd le kezeidet, zárd be füledet, fogd be orrodat, zárd be szádat, és ha még így is szeretsz valakit, akkor ő az igazi. Ha ezt ő is megteszi, és ő is így érez, akkor egymásnak vagytok rendelve. Ezt naponta tegyétek meg! Ha minden nap ugyanúgy éreztek, akkor semmi gond nem lehet."


"Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele."

"Az igazi szerelem több, mint egyszerű romantikus vonzalom, az barátság is egyben."

"A való szerelem a Naphoz hasonló, melynek sugarai annál melegebbek, minél sötétebb helyre esik."

"Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe."

"Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, egy bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyíthatod, támogathatod, megmentheted."

"Az igaz szerelemben egyik fél sem parancsol; mindkettő engedelmeskedik."

"Szerelem
Ha egyik a másikát
Repülni hagyja
De ha zuhan
Fél szárnyát kölcsön adja."


"Az igaz szerelem nem ismer semmilyen mértéket."

"Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt."

"Az az igaz szerelem, amely mindig egyforma marad, akkor is, ha mindent megtagadnak tőle."
"Nem az az igazi,akivel le tudnád élni az életed,hanem az,aki nélkül nem."
"Szerelem,ha egyik a másikát repülni hagyja,de ha lezuhan,fél szárnyát kölcsön adja."
"A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját,aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre."

"A szerelem gyönyörűséges virág,de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak,hogy írtózatos szakadék szélén szedjük."

"A szerelem nem abból áll,hogy bámuljuk egymást,hanem hogy ugyanabba az irányba nézünk kifelé"

"A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség,mint a filozófusok minden tudománya."

 "Szeretni : meghódítani,bírni és megtartani egy lelket,amely annyira erős,hogy fölemel bennünket,s annyira gyönge,hogy éppolyan szüksége van ránk,mint nekünk őreá."

"Csak mert valaki nem úgy szeret téged,ahogy te szeretnéd,az még nem azt jelenti,hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."

"Egy kapcsolat igazi próbája,hogy bár nem értünk egyet,nem eresztjük el egymás kezét."

"Valakit szeretni annyit jelent,mint egy mások számára láthatatlan csodában gyönyörködni."

"Olyan lényt keresünk,akinek a társaságában mindig bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül,hogy valaha is törődnünk kellene az illendőségekkel."

"Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd."

"Nem tudom, meddig élek még, de meg kell tanulnom, milyen az mikor az az ember ölel magához, akinél ott hagytam a lelkemet.."

"A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz!
"Sok tárgyat, mi hitvány, nemtelen, naggyá és dicsővé tesz a szerelem,
mert nem szeme lát, csak szíve, s ez okon festik Cupido-t szárnnyal, de vakon: elméje van, s balul ítél vele, szárny szem nélkül: ez a hóbortság jele.. :)"

"A távolság olyan a szerelemnek, mint szél a tűznek: a kis lángot kialtatja a nagyot még jobban feléleszti..."

"Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tud megtartani, azért, hogy elnyerje azt, amit nem tud elveszíteni!"

"Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak."

"A szerelem erő, amely jobbá teszi a világlelket, mert amikor szeretünk, mindig jobbak akarunk lenni. "

"Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével."

"Ezen a Földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne feledd: csak az talál igazi kincset aki a szívére hallgat."

 "Ha a csókok esőcseppek, én egy tengert küldök. Ha az ölelések falevelek, akkor egy erdőt küldök. És ha a szeretet örök, akkor én az örökkévalóságot küldöm Neked!"

"Az élet egy játék, és az igaz szerelem a győzelmi trófea."

"A szerelem olyan, mint a háború: könnyen kezdődik, és nehezen végződik."

"Az élet szerelem nélkül olyan, mint a fa virágok és gyümölcsök nélkül."

"Szeretnek, mert szeretnek. Nincs szükség okra a szerelemhez."

"A szerelem kicsalogatja lelkünket a rejtekhelyéről."

"Van egy szó, ami az élet minden nehézségétől és fájdalmától megszabadít. Ez a szó a szerelem."

"A férfi és a nő két olyan ékszerdoboz, amelyek egymás kulcsát tartalmazzák."

"Akármikor, amikor szomorú leszek, azért mert hiányzol, emlékeztetem magam arra, hogy mekkora szerencsém van azért, hogy vagy Nekem..."

"Kicsit belehalok minden nap, hogy nem hallhatom a hangodat, kicsit belehalok minden nap, hogy nem ölelsz és nem simogatsz."

"Lehet, észre sem veszed,
hogy aki tétlenül melletted ül,
halálosan sóvárog egyetlen ölelésedért
és bármit megtenne egyetlen csókodért..."

"A reménytelen szerelem a legforróbb,
mert nincs, ki a tüzet oltsa."
"Szerelmem oly mély és beláthatatlan akár a tenger,
Adhatok belőle, nekem csak annál több lesz, egyre több."

"A szerelem olyan,mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain. "

"A szerelem széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk."

"A szerelem nem csak abból áll, hogy egymás szemébe bámulunk, hanem abból is, hogy együtt nézünk egyazon irányba."

"Szenvedélyeink olyanok, mint a vulkánok: álandóan morajlanak, de csak időközönként törnek ki."

"Mi a különbség Közted s egy hullócsillag között?? - Ha
látlak, már valóra is vált a kívánságom!"

"Még ha holnap el is tűnik minden, amíg rám mosolyogsz, másra nincs is szükségem."
"Hadd legyek én az egyetlenegy hibád..."

"Aki kell, az kell, nem azért, amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen."

"Nem látod, vagy ilyen vak vagy? azóta minden nap te jársz a fejemben.. egy gyenge pillanatban elvesztem a védelmem.. azóta megtaláltam minden értelmet.. egy módja van a szerelemnek, hogy útra keljen.. mondd, hogy azt akarod, hogy melletted legyek.. éjjel és nappal és éjjel rád gondolok.."

"Bánatot és halált hoz a szerelem hiánya, el sem képzelhető nélküle az élet. A szerelem mámorát élvezni kell, különben nem teljesítené élete feladatát."

"Veled, ha kell, hát változzon az életem..."

"Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt
aki majd megadja azt ami hiányzik az életünkből. 
Valakit aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt aki képes mindhármat nyújtani, 
igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket."
       
"Egy ponton túl bíznod kell a másikban. 
Ez a szerelem. 
 Akkor bízz benne, hogy elmondhatsz olyasmit is, 
amit nem akar hallani.
De képesekek vagytok kezelni. "   

"Egy élet kellett hozzá, hogy ezt megtanuljuk. 
Úgy tűnik, amit csak az idős emberek tudnak
egymás mellett szótlanul ülni úgy, 
hogy mégis jól érzik magukat. 
A fiatalok türelmetlenek, 
és folyton úgy érzik, 
meg kell törniük a csendet. 
Kár, mert a csend nagyon tiszta dolog. "

"Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, 
mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, 
akik közt teljes az összhang. 
Ez az élet nagy ellentmondása. "

"Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el."

"Tártad már ki mind a két karod valaha, és csak forogtál körbe-körbe? Nos, a szerelem is valami ilyesmi érzés: minden és mindenki azt sugallja, hogy állj meg, hagyd abba mielőtt elesnél - de te akkor is folytatod."

"Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt."

A létezés gondja, baja közepette hirtelen túláradó meggyőződését érzem, hogy a mi sorsunknak egybe kell fonódnia. Érzem, hogy nem létezik más élvezet, mint az Ő élvezete, nincs szomorúság, csak mikor Ő okoz fájdalmat a sóhajával. Szerető mosolyában minden boldog lesz. "Elhalványulnak korábbi hivalkodó ambícióink, kötöttségeink, terveink, nézeteink. A kedvéért hátat fordítunk a társadalmi elvárásoknak - ilyen a szerető. Ez a szerelem."

"Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset! Egy forró csók, mely tüzes a vágytól! Érzem örökre hozzád láncol!"

"Aki azt mondja, hogy a napsütés hoz boldogságot, még sosem csókolózott esőben."

"Ha bújnék, csak hozzád, ha nevetnék, csak veled, ha mosolyognék, csak neked, ha sírnék, csak miattad, ha halnék, csak érted..."

"Miénk az éj, miénk a nappal, miénk a perc, a pillanattal..."

"Imádom mikor engem nézel, mert akkor úgy érzem, hogy Én vagyok a legszebb...:')"

"Ha a porba írunk egy szót elfújja a szél ha a szívünkbe vésünk egy szót örökre bennünk él.Én a szívembe véstem egy szót és egy nevet . A szó: szeretlek! a név: A tied!"



"A szerető szív nem ismer lehetetlent!"

"Ha tudnád hányszor gondolok rád, s hányszor töltöm ébren az éjszakát, hány könnycsepp szökik a szemembe érted, s mindez azért mert Szeretlek Téged!"

"A szerelem, egy szó, mely rengeteg érzést takar!"

"Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon életünknek."

"A két nap alatt beteljesedett szerelem a rákövetkező öt nap alatt el is múlik, míg a hónapokon keresztül kiharcolt szerelem évekig tart!"

"A távolság nagyúr, de legyőzheted, ha elég erős a szerelmed!"

"Pici maci vacsorázik pici fárok gyorsan mászik pici szája picit mézes pici poci picit éhes. Pici mézet pici poci berakja pici álmát pici ágyában álmondja. Pici álmába pici szerelmét csókolja, és pici maci szerelme csak pici maciját akarja."^^

"Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni - mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének."

"Olyan vagy nekem, mint a pókerben az ász: a legértékesebb, amit mindenki a sajátjának akar tudni."

"Nem azért nem kereslek mert nem hiányzol, hanem mert abban reménykedem, hogy te fogsz engem."

"Ha azt mondom fázok, akkor nem kényeskedni akarok, hanem az ölelésedre vágyok."


"A szív szeret az ész tudja nem lehet. Így ketten örök ellenfelek. Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér!"


rok valakinek, ki nem is várja. Könnyes szemem mindig csak Őt látja. Írok valakinek remegve, s félve. Egyetlen órában mindent elmesélve. Most csak arra kérlek pár sort te is írjál. De ha szíved másé, sose válaszoljál. Valaki Mindig csak rólad álmodik, valaki szemében miattad könny ragyog. És ez a valaki, hidd el én vagyok. Ha fába betűt vésnek, belepi a moha. De a szív mely téged szeret, nem feled el soha."


"Vele kevés lesz egy-két együttlét. Vele semennyi ölelés sem sok vagy elegendő. Ez halálos vonzerő."



"A rossz párkapcsolatból jobb kilépni, mint végeláthatatlanul szenvedni benne. A kapcsolat minősége nem csupán érzelmi, hanem fizikai egészségünkre is komoly hatással bír."


"Ha két ember valóban szereti egymást, akkor köztük nincs helye korlátozásnak. A tiltás egy kapcsolatban a saját gyengeségünk beismerése. Egyszerűbben fogalmazva: kudarc."


"A párválasztás egyszerű: el kell képzelni, hogy a pároddal egy lakatlan szigeten élsz kettesben. Ha jó ott vele, akkor jól választottál, ha nem jó ott vele, akkor pedig nem jól választottál."


"De ez jellemző az emberekre. A valóban fontos dolgokat nem mondják meg a másiknak."



"Ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz. Ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam."


"Sokféle szeretet van. Apai, anyai, testvéri, baráti, felebaráti. Családszeretet, gyerekszeretet... Ezek mind erős kötések. Főleg az anyai szeretet. De intenzitásában semmi sem fogható ahhoz, ahogy egy férfi és egy nő – ha összetartoznak – szeretni tudják egymást!"


"A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban."


"Engem nem zavar ha este focit nézel a tv-ben , ha viccből oltogatsz , ha késel a megbeszélt helyről , ha elmész a barátaiddal bulizni , ha megijesztesz egy horror film alatt , ha kinevetsz mikor elrontok valamit , ha nem vagy romantikus , ha nem lelkizünk órákat , ha nem nevetsz minden viccemen ! Nekem mindegy , csak Te legyél Velem !"



"Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm."


"Ha kell segít, ha kell nevet, ha kell szorít, ha kell szeret.."


"Érezte, hogy ami előtte áll, az hosszú és nehéz út lesz. De tudta azt is, hogy lesz ereje ehhez az úthoz. Mert akivel nekiindult ennek az életnek, azt maga választotta. S az asszony útja az ura mellett halad, könnyűs nehéz időkben egyaránt."




"Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben. "


"Amikor mindenre számítasz csak rá nem, amikor mindenre figyelsz csak rá nem, amikor minden eszedbe jut csak ő nem, na a szerelem éppen mindig akkor talál rád..."


"Nem kell emlékezned rám, csak ne felejts el!"




"A szerelem olyan mint a pillangó: ha túl erősen szorítod, összenyomod, ha túl lazán fogod, elrepül..."


"Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön, az a szerelem."


"Egyszerűen lehetetlenség mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne. Egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem."


"A világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki várjon."


"Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol... De ne mondja senki, hogy túlkomplikálom."


"Bolond voltam , hogy beléd szerettem. De mégis. Imádtam bolond lenni!"


"Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás."



"A szerelem nem adja olcsón magát. Nagy kockázatot kell vállalnia: a kezdeményezését."


"A távollét csökkenti a középszerű szerelmeket, de növeli a nagyokat, ahogy a szél kioltja a gyertyát, de fellobbantja a tüzet."


"Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek."


"A szerelem vak. Elbotorkál melletted, vagy felborít."


"Az igazi szerelem több mint egyszerű romantikus vonzalom, az barátság is egyben."


"Nem minden szerelmi történetből lesz nagy regény, de egy novella is lehet épp oly `izgalmas."


"Megrémít, hogy kellenék, de még jobban, hogy kellenél.."


"Az ész téved, az érzés soha.."


"Te nem félnél
valakit annyira akarni,
hogy már minden más mindegy legyen az életedben?"


"Azok, akik azt mondják, hogy Disneyland a legjobb hely a világon, még nem voltak a karjaid között..."


"Egy nap a földön mikor nem hazudsz a szemembe ha elalszom mindig egy kezet álmodok a kezembe.."


"MINDENT MEGVÁLTOZTATTÁL - És most hirtelen, csak te kellesz. Te vagy az oka annak, hogy mosolygok."


"Tudod mi az szeretni valakit?
S mikor kérdik büszkén letagadni,
minden utcán őt keresni, várni
S ha jött közömbös arcot vágni!
Befoglalni esti imádba,
s azt mondani: sose gondolsz rája!
Értékelni becsülni gondolatban,
S lekicsinylően megítélni szavakban.
Nem sírni, mintha nem is érdekelne
Elaludni könnyel a szemedben.
Mosolyogni, bár a szíved ég,
Tudod mi ez? - Dacos női büszkeség! "


"Tudni akarom, de nem akarok kérdezni.."


"Nem, ő nem a barátom...de szeretem az öleléseit, a szemeit, a
mosolyát... a rengeteg közös emlékünket, a perceket, amikor együtt
nevettünk.. azt hiszem, szerelmes lettem a barátságunkba..."


"Fiú.: - Te megakarsz ölni?
Lány.: - Micsoodaaa?!?! Dehogyis...
Fiú.: - Pedig mikor elsétálsz mellettem, mindig
elfelejtek levegőt venni.. :))"


"Mikor megismertelek, még nem tudtam, nem gondoltam, hogy valaha szeretni foglak. Ma már képtelen vagyok elképzelni, hogy nem szeretlek."


"Kövessük el a tökéletes bűntényt. Én ellopom a szíved, s Te ellopod az enyémet! "


"Ostobának kell lennie annak a férfinak, aki nem veszi észre, ha egy nő boldog a közelében."


"A rengeteg emberből, akivel eddig találkoztam, te vagy az egyetlen,
aki miatt ilyen idióta szívecskéket rajzolok a papírjaimra." 


"Van egy pillanat, mindig van egy pillanat, amikor engedhetsz vagy ellenállhatsz..."


"Szia,beteg vagyok.. 
 Tünetek: heves szívdobogás, hőemelkedés.
 Diagnózis: hiányzol.
 Javaslat: sok-sok puszi.. ;)
Meg akarok gyógyulni, kérlek segíts. :$:D "


"Mikor szívünk először összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor az első csókod az ajkamra égett,én már akkor úgy éreztem,meghalok érted!"


"Lány: Nincs egy sebtapaszod?
Fiú: Miért?:o
Lány: Mert lehorzsoltam a térdem,mikor beléd estem..:$ "


"El akarom neki mondani. De nem tudom, hogy mondjam. Meg akarom neki mutatni. De nem tudom, hogy csináljam. Meg akarom mutatni, hogyan kell a másikat szeretni."


"A szív üzenete nem a dobbanás,hanem a dobbanások közötti időtlen csend.
A szív kapui csak csendben nyilnak meg!"


"Ha kedvelsz,mondjad! Ha hiányzok,éreztesd! Ha szeretsz,bizonyísd!;)"

"szeretsz? majd elmúlik.. :)
kellek? .. másnak is.  :)
megszereztél? vigyázz rám.. :$
elengedtél? nem tudod mit vesztettél.. ;)"

"Furcsa érzés, ha van valaki, aki mindig megnevettet, aki mindennap hiányzik, akiért feladnád a saját céljaid, akivel szemben sosem vagy önző és tudod hogy mindig melletted áll. Ha van valaki, akivel megosztod az összes titkodat, és akármennyire is megbánt sosem tudsz haragudni rá. Rengeteg emlék köt össze vele, de benned van a tudat, hogy semmi sem tart örökké, egyre jobban félsz hogy egyszer ez is véget ér. És tudod azt hogy rá örökké emlékezni fogsz és életed végéig a lelkedben él majd a rengeteg emlék, akkor is ha már eltűnnek a közös álmok, örökre az életed része marad, a szíved egy része már az övé. Úgyhogy használj ki minden időt amíg vele lehetsz. Az élet túl rövid ahhoz hogy veszekedjetek, hisz azt az időt szeretkezéssel és nevetéssel is ki lehetne tölteni."



"Mi van, ha rájövünk, nem működik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, de nem tudunk egymás nélkül meglenni és így éljük le az életünket, néha szomoruan a kialakult helyzet miatt, néha boldogan, mert még mindig ott vagyunk egymásnak."


"Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú? - Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz. - Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi. - Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj. - Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként? - Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit."


"A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt - a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb. Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával."


"Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."


"Ha elmész, ne maradj soká, ha haza térsz, ölelj forrón, s ha újra menned kell, hát menj utadra, de térj vissza mindig, mert minden elváláskor elviszel belőlem egy darabot, és minden érkezéskor visszahozod azt. De ha elmész, és nem térsz vissza, az a darab örökre elveszik és belehalnék hiányodba."


"Ha tényleg úgy érzel irántam, ahogy elmondtad, kérlek légy óvatos a szívemmel. Elviheted, csak ne törd össze. Mert az egész világ összedőlne."


"A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életét a maga teljességében."


"Amikor az ember szerelmes nincsenek szabályok. Nincs jó és rossz..csak a végtelen,melynek dalszövegét a szív komponálja.."


"Tudják, hátborzongató megfigyelni, mennyire ki tud forgatni önmagából egy srácot a szerelem."


"Én olyan fiút keresek, aki megváltoztatja az életem... nem csak a kapcsolati állapotom."


"Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba."


 "Mindenkinek van gyenge pontja, nekem kettő is akad: minden amit teszel és minden amit mondasz."


"Egy szóból értem, egy érintésből érzem, hogy Te vagy az igazi, így nincs mitől félnem."


"Abban a pillanatban, amikor a szerelemnek nevezett rendkívüli dolog bekövetkezik a szívedben, átérzed a mélységét, gyönyörűségét és felfedezed, hogy megváltozott számodra a világ."


"A szerelem jórészt illúzió - két szív álommá változtatja a valóságot. A szerelem azonban maga a valóság, amelyben elfogadjuk, dédelgetjük és élvezzük azokat az egyéni tulajdonságokat, amelyek a férfit és a nőt azzá teszik, akik."


"Együtt minden könnyebb, a szívünk ha ébred, ez még csak a kezdet, de bízom benned, együtt minden könnyebb, a szívünk, ha ébred... Hozzám húz a végzet!"


"Megy a harc most a szerelemért, Te is félsz, amíg élsz."


"Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is."


"Molekulákra szakadnék, csak hogy láthassam a lelked."


"Hidd el nagyon jól tudom, hogy az érzések nem olyanok, hogy mond valaki valamit és egyből megváltoznak, irányíthatatlan, megpróbálhatsz vele együtt élni, de nem mindig megy és az ember arról sem tehet hogy épp ki tetszik neki vagy kibe szeret bele, ez egy megfejthetetlen rejtély."


"Nem vagyok fiatalabb nálad. Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak."


"Nem tehetsz ellene... elragad, magával ránt, vonzáskörébe kerülsz, és elnyel, mint valami fekete lyuk, vagy futóhomok. Minél erősebben próbálsz szabadulni, annál előbb leszel véglegesen a rabja. És az egészben a legszörnyűbb: hogy végig ezt akartad."


"Ott, és akkor eldöntöttem, hogy a szerelem megéri nekem a szenvedést."


"Minden szerelemhez tartozik egy dal."



"Nem a magasságtól félsz, hanem az eséstől.Nem a szerelemtől félsz, hanem attól, hogy nem szeretnek viszont. Nem félsz elengedni, attól félsz, hogy tényleg elmegy."


"Az igazi férfi az, aki nem fél a barátaihoz fordulni,rám mutatni és azt mondani: Őt szeretem."


Fiú:Szeretnék neked bevallani valamit..:$
Lány:Akkor mondd..
Fiú:A Te mosolyod a leggyönyörűbb dolog amit valaha láttam..:P
Lány:És most Én is bevallhatok neked valamit !?
Fiú:Ki vele..
Lány:Az a mosoly csak akkor létezik mikor Velem vagy.


"Ha az élet egy billentyűzet, számomra te vagy az enter."


"Én csak lefeküdtem az ágyára..'Jól áll neked az ágyam' - mondta szívem elrablója sunyi mosollyal az arcán, és abban a pillanatban megcsókolt."


"Kedves gyomor!
Bocsánat a pillangókért.Az ő hibája.Esküszöm!"


"Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom."


"Tengernyi ember vehet körül, mégis magányos vagyok. Olyankor rád gondolok."


"Körülöttem az emberek mind szerepet játszanak, de ha veled beszélek, az vagyok, aki lenni akarok."


"Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem."


"Minél több fiút megismerek, annál inkább rájövök, hogy nekem csak egyetlen srácra van szükségem.. Rád."


"Két nagy hibám van, túl sokat gondolok rád, és túlságosan kellesz nekem.."


"Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam hogy imádom."


"Hagyjuk itt a szürke napokat! Keressünk színes kalandokat! Szeressük egymást az ég alatt! Ne aggódjunk az idő miatt!"


"Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban."


"Te vagy az első, kinek hinni tudtam, Te vagy az első, kinek nem hazudtam. Te vagy az első kit szívből szeretek, Te vagy az első, kit soha nem feledek!"


"Az ember kibír 4 napot élelem nélkül,3 napot víz nélkül, 2 percet levegő nélkül ...
én egy másodpercet se nélküled."


"Olyan vagy, mint egy mágnes… egyszerűen vonzod a testem, vonzod a lelkem, és nem tudok ellene tenni,de nem is akarok."


"Ne hamis légy, valódi, és ígérd meg, hogy benned tényleg nem fogok csalódni."


"Ő az egyetlen ember, aki büszkélkedhet azzal a varázspálcával, ami a szívemet irányítja. Tőle függök, nélküle, a varázslata nélkül a semmiben hullnék. Még mindig, ennyi idő után is Ő ad értelmet mindennek, csak ő BENNE látom azt a varázserőt, amely képes elszédíteni, őrültté tenni, amelynek hatására úgy érzem, egyszer én is boldog tudnék lenni."


" Mikor veled vagyok, nem érdekel, mi lesz holnap, csak ölelni akarlak, érezni, csókolni... "


"Amikor vele vagyok, amikor ölelem, amikor csókolom, amikor érzem az illatát, amikor fogja a kezem, minden probléma megszűnik körülöttem. Csak arra gondolok, hogy milyen jó vele. A pillanatra, amikor úgy csókol, mint még senki ezen a világon, amikor olyan szorosan magához ölel, mintha soha nem szeretne elengedni, úgy érzed Te vagy a világ legboldogabb embere. Csak Vele, csak a pillanatnak élsz..."


"Szükségem van rád! A szívedre, hogy rád ragyogjon. A szavadra, hogy megnyugtasson. A csókodra, hogy tűzbe hozzon. A kezedre, hogy simogasson. "


"Szanaszét a francia ágy, a ruhák lent a földön, ma éjjel tiéd lehet mindenem, ha cserébe téged kaplak kölcsön."


"Minden férfi hős. De aki csak egy nőt szeret, az szuperhős."


"Ha plüssállatom lennél,
tőlem el nem mennél.
Sajnos megint nem vagy velem,
kicsi mackóm kellesz nekem!"


"Nem, nem vagyok szingli csak tàv kapcsolatban élek, a barátom a messzi jövőben lakik."


"Ha a legelső szerelmet tiszta szívből éled meg, akkor azt halálod napjáig nem felejted el."


"Olyan kicsi vagyok, hogy a szívedbe férek, hadd maradjak benne, ne dobj ki kérlek."


"Féltékenység: csak egy jel, hogy tényleg szeret."


"Néha borzasztó bonyolult, hogy mikor, ki iránt, s legfőképpen mit érzünk…"


"Szállj le a pasimról édes,nem látod,hogy a nyakába lóg a ' kapcsolatban ' tábla ?"


"Az én családi állapotom:reménytelenül,de nagyon szerelmes."


"Talán mindenkinek van valakije, aki ösztökéli, hogy olyasmire törekedjen, ami látszólag elérhetetlen. Nekem te adsz erőt!"


"A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege."


"Bárki csinálhat gyereket, de csak az igazi férfi válhat apává."


"Remélem, lesz valaki, aki mosolyogva gondol vissza rám, még akkor is, ha már szétváltak az útjaink."



"Az idő csalóka. Az egyik nap még álmodozol, a másik nap meg valóra válik az álom."



"Azt hittem, te vagy minden, amit utálok, de rájöttem, hogy te vagy minden, ami belőlem hiányzik."


"Inkább rövid ideig légy boldog azzal, akit szeretsz, mint egy életen át azzal, akit csak kedvelsz."


"A szerelem keményebb a fánál. Hosszú-hosszú időbe telik, míg áthevül, de örökké tart."


"Nagyon szeretünk valakit, mikor eltöltünk egy egész éjszakát ülve a tűznél, nézve, ahogy alszik."



"Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni."


"Ha te is úgy akarod, a hűvös éjszakában én leszek a te takaród."


"Hihetetlenül idióta vagy , eszméletlen sokat sírok miattad , de mégis imádlak."


"Annak ellenére, hogy ezt módszeresen próbáltam tagadni, éreztem iránta valamit..minél több időt töltöttem vele, annál inkább tudtam, hogy az érzések nem múlnak el."


"Minden arról szól, hogy túl kell lépni a félelmeinken, de ha az öledbe bújok az se érdekel, hogy volt e tegnap."


"A szerelem számtanában 1 + 1 = a mindennel.. és 2 - 1 = a semmivel.."


"Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,
és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.
Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,
az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem..."


"Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz..."


"Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem."


"Én akarom az utolsó első csókod.."


"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges."


"Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik."


"Néha, amikor akarsz valakit, ő nem akar téged. amikor téged akar valaki, te nem akarod őt.. amikor mindketten akarjátok egymást, akkor jön valaki és tönkreteszi az egészet."


"Rájött, olyan neki ez a férfi, mint a kábítószer. Nem tesz jót, de képtelen lemondani róla."


"Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt, mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt."


"Van, hogy kellesz még, de akkor pont neked én nem, van, hogy más kell mégis, de valahogy mégsem..."


"Csend, ma csak a lelkünk van jelen, csak a szívünk
mond igent, ez a csend most jót jelent."


"Akarom ezeket a gyengéd kezeket és ezt a mosolyt, bár nekem nem kellene akarnom ilyen dolgokat."


"Szerelmes vagy. Ettől gyakorlatilag unalmas vagy mindenkinek, aki nem az. Tudod, az épelméjűeknek."


"Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy."


"Felsóhajtottam. Furcsa, üres érzés volt bennem. Nem rosszféle üresség. Csak az érzékek hiánya, mint amikor már régóta fáj valami, aztán hirtelen rájössz, hogy elmúlt. Olyan érzés volt, mintha mindent kockára tettem volna, hogy itt lehessek egy fiúval,aztán rádöbbenek, hogy pontosan ő az amit akartam."


"Tegyük fel, hogy nem szeretlek. Nem… ilyet még feltenni sem lehet. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne, ha nem szeretnélek ennyire. Olyankor nem sírnék éjszakánként, nem szorulna össze a gyomrom a neved hallatán, és nem fájna ennyire… ez viszont csak egy gyenge kis elképzelés, a valóság teljesen más."


"Csak azért nem mondom,
 hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme."


"Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. másra sem tud gondolni. ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. senki és semmi más nem fogható hozzá..!"


"Tudsz-e nekem segíteni emlékezni, hogyan is kell mosolyogni?"


"- Mit akarsz a jövőtől? 
- Elfutsz, ha azt mondom téged?
- Utánam futsz, ha azt mondom igen?"


 "Azt akarom, hogy tudd, hogy szeretem ahogy nevetsz."


"Játszottál már a gondolattal? tudod.. hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal."


"Itt ez a srác, aki mindig megnevettet, nem számít mennyire rosszul érzem magam."



"A hirtelen támadt szerelem múlik el a legnehezebben.."


"Az ember rádöbben: azért nyomasztja valami, mert ragaszkodik hozzá."


"Téged gyűlöllek leginkább, mivelhogy vonzol, de nem vagy elég erős, hogy egészen magadhoz ragadj."


"Egy keserű csók ég ajkaimon, mert veled vagyok tiltott bűnös hajnalokon. S hazudom, hogy a másiknak ez úgysem fáj, hogy benned s bennem ébredt egy új vágy. S veled élem át egy másik arcom. "


"Hadd ne mondjam, hogy Szeretlek. Annak ellenére, hogy tudod, hogy így van… Ezt a kifejezést már annyian meggyalázták, félreértették, elhasználták. Hadd mondjam inkább, hogy Gondolok rád, belélegezlek, ízlelgetlek, érezlek, álmodom rólad. Hogy te teszed teljessé minden napom, hogy még sosem volt ilyen szép az életem."


"Dőlj hátra lassan. Engedj közel.Ne kérdezz a holnapról. Nem érdekel."


"Ha mindig azt nézed, miért ne légy együtt valakivel, nem is jön össze. de egy adott pillanatban lehet hogy hagyni kéne, és megélni a szív dolgait. "



"Tudod ez páratlan így veled lenni párban, és csak lassan szokom meg, hogy veled éjjel nappal nyár van."


"A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból."


"Egyszerűbb is lehetne, ha az egóból levenne, 
Talán nem halna bele, ha valamikor keresne.
Nevetne azon, ha visszanézné, mit művel.
Gyerek még, nem tudja, hogy kell bánni egy nővel..."


"- Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? most éppen össze kell ugyanis szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom.
- Tessék?!
- Beléd szerettem!"


"Engem nem érdekel, hol leszel jövőre. Nem érdekel, ha őrült vagy. Csak annyit tudok, hogy veled akarok lenni. Nem értem mit csinálsz. Olyan értelmetlennek tűnik minden, olyan értelmetlennek. De amikor veled vagyok minden más. Nem tudom miért."


"Létezik másfajta szeretet is. Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz. Ne érd be ennél kevesebbel."


"Egy lány és egy fiú…lehetnek “csak barátok”. De egyszer egymásba is szerethetnek…talán csak ideiglenesen. Talán rosszkor vagy túl későn..de talán örökre..."


"Az fog igazán szeretni, aki már a legelején nem a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyod, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat átérezni és mindezekhez hozzátenni."


"Vársz egy vonatra. Egy vonatra, ami elvisz messze. Reméled, hogy oda visz, ahova akarod. Nem tudhatod biztosan, de nem is fontos. Miért nem fontos? Mert ott is együtt leszünk."


"Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz."


"Ha sírtam is érted, nekem megérte."


"Dőlj hátra lassan. Engedj közel. Ne kérdezz a holnapról. Nem érdekel."


"Egy keserű csók ég ajkaimon, mert veled vagyok tiltott bűnös hajnalokon. S hazudom, hogy a másiknak ez úgysem fáj, hogy benned s bennem ébredt egy új vágy. S veled élem át egy másik arcom."


"Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem az, amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem amit cselekszel vele. Te magad vagy gyönyörű."


"Senki nem határozhatja meg, kibe lesz szerelmes - és annak sem lehet az érzéseit megváltoztatni, aki nem viszonozza a tieidet."


"Néha a vágy ébred fel elsőként, és a szerelem később jön."


"Ha megcsókollak - mindig beléd kapaszkodom, hogy el ne szálljak!"


"Egy bűnöm van,nem nagy vétek két szó az egész: szeretlek téged!"


"Egyszerű és mély igazság ez: minél jobban megszenvedek valamiért vagy valakiért, annál jobban szeretem."


"Ma jobban szeretlek, mint ahogy a tegnap szerettelek, de kevésbé mint ahogy holnap foglak szeretni."


"Melletted valaki másnak érzem magam. valaki olyannak, aki jobban hasonlít rám."


"A szívem jobban mutat benned, mint bárkiben!"


"Lehet, hogy várnunk kéne valakire, aki nem csak tolerálja a dilijeinket, hanem szereti is azokat."


"A kulcs - és ez nagyon fontos - hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez."


"A nevem: i
A problémám: love
A megoldás: you "


"Ha valakitől semmit se várunk, nem is csalódhatunk a végén."


"A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra."


"Te nem érted mit akarok...
Ha azt mondom : elég,
Ha azt mondom: menj,
Ha azt mondom: hagyj,
Csak arra vágyom,hogy szeress."


"Amikor valaki tényleg szeret Téged nem kell kimondania. Mindig megfogod tudni, ahogyan bánik veled."


"Köszönöm, hogy szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom, átölelsz, ha félek, és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek!"


"- Férfiaknak és nőknek más álmaik vannak.
- És ha az álmokat összeadod, kijön belőle egy élet"


"Mindenki szívéhez vezet egy kacskaringós utacska."


"Egy nap majd besétál valaki igazán különleges az életedbe és akkor majd rádöbbensz, hogy miért nem működött eddig soha a dolog mással."


"Minél többször látlak, annál jobban beléd esem."


"Írok ha megtiltod, ha össze is téped.. de jusson eszedbe: szeretlek téged!!"


"Akár ezer lakatot is tehetek a szívemre, te mindet ki tudod nyitni!"


"Inkább veszekszem veled órákon át, minthogy megcsókoljak valaki mást!"


"Minden egyes este, amikor tudom hogy másnap VELE leszek, akár 5 percre is, tudom hogy még kora hajnalban is érdemes felkelnem!"


"Mióta tudom hogy te is létezel, újra tudom hogy nem hiába való a lélegzetvétel!"


"Alvás előtt ismét csak mosolygok, majd az éjjel VELED álmodok!"


"A szerelem szó, azóta új értelmet nyert mióta Ő van nekem!"


"Az életben az a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy szeretnek minket."


"Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondani!"


"Ha szeretnél valakit/valamit harcolj érte,hogy a tiéd legyen !"


"Mikor veled vagyok,
Minden jobbnak tűnik
Mostmár tudom
Ma már tisztán látom,
Hogy egymásnak születtünk.
Fáj, ha távol vagy tőlem."


"Ha van benned egy szeretet, amit valaki kiváltott belőled, ezt másnak nem adhatod, csak neki. Mert csak hozzá illik. "
"Az ő lelkéhez formálódott, az ő lelkének rezdüléseihez alakult, az ő lelkének vágyaihoz igazodott."


"Minden idézet arról szól, hogy mondd ki érzéseid, míg nem késő. Én úgy gondolom, hogy nem kell kimondnom ahhoz, hogy másik fél megérezze. Ha egymásnak vagytok teremtve, a két szív szó nélkül egymásra talál! "


"Semmi más nem kell.. csak veled egy élet."


"A legszebb ruhadarab, amit egy nő viselhet magán, annak a férfinak az ölelése, aki szereti."


"Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak."


"Tudod... Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha visszamehetnék a múltba, mi lenne, ha nem adnám meg a számom neked, mi lenne ha nem válaszoltam volna az sms-edre. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem ismernélek. Nem tudnám, milyen az, ha megölelsz, milyen érzés, ha puszit nyomsz az arcomra... Még azt sem tudnám, milyen gyönyörű vagy, ha mosolyogsz. Így hát tudod mit, örülök, hogy megismertelek, örülök, hogy fájdalmat okozol nekem, mert legalább tudom, hogy létezel, legalább tudom, hogy vagy nekem."


"Csak várj...várd ki, míg rájön, hogy rád van szüksége. Mert rá fog jönni.!"


"Tudtad hogyha valaki rádnéz, majd lesüti a szemét, akkor teljesen megbolondul érted?!"


"Amikor valaki tényleg szeret Téged, nem kell kimondania. Mindig megfogod tudni abból, ahogyan bánik veled. "


"Valaki megy és valaki jön, aki rád nevet és elköszön, de a végállomás én leszek, esküszöm!"


"Rájöttem, hogy szeretlek! Eddig csak annyit tudtam, hogy nehezen telik egy nap, amikor nem beszélünk,amikor nem mosolyogsz rám… amikor nem tudom mi van veled. Mára rájöttem, hogy lehetetlent kérek magamtól. Nem tudok így elviselni egy napot sem. A szívem elkezd verni, mint bolond óra amikor írsz nekem. Akármit írsz boldogan mosolygok. Ha valami bánt téged, nekem is ugyanúgy fáj - talán még jobban. Állandóan melegség van a szívemben, és 5 percnél tovább nem tudok nem rád gondolni. Azt hiszem csillapíthatatlanul beléd szerettem!"


"Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden nap arra ébredjek fel, hogy érzem a nyakamon a leheleted, az arcomon az ajkaid melegét, a bőrömön az ujjaid érintését…azt szeretném, hogy érezzem a szívverésed az enyém mellett, tudva, hogy mindezt csak melletted élhetem át."



"Keresd azt, akivel a szex nem feladat, hanem játék. Akivel a probléma nem játék, hanem feladat, s akivel az élet egyszerre feladat és játék. S ha megtaláltad ne engedd el semmilyen fellángolás, probléma, büszkeség vagy bolondság miatt!"


"Nincs szükségem álmokra, amikor mellettem vagy!"


"Nem kell más, csak, hogy ölelj és érezzem, hogy szeretsz...hogy vagy nekem és hogy fontos vagyok a számodra!"


"A büszkeség a szerelemben a legnagyobb ostobaság."


"Azt akarom, hogy megöleljen. AZt akarom, hogy nézzen a szemembe, és érintsen meg. Hogy döntse a fejét a homlokomnak, és súgja azt: 'Soha nem mondtam le rólad!'"


"Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá."


"Olyanok vagyunk egymásnak, mint a cigi: részegen elszívsz egy szálat, mert azt hiszed, belefér, és hipp-hopp, heti egy karton elfogy."


"Nem tudjátok bebeszélni magatoknak a szerelmet. Nem kell hozzá több napi gondolkodás. Ha szerelmes vagy, nagyon gyorsan rájössz, és teljesen biztos vagy benne."


"Nem kényszeríthetitek magatokat a szerelemre. Nem hosszas gondolkodás után születik: ha valódi, hamar ráeszmélsz, és kétséged sem lesz felőle."


"Néha félre kell tenni a saját egódat, és nem szabad elfelejteni, hogy a szerelmetek sokkal fontosabb annál, mint hogy igazatok legyen."


"Minden szerelmi történetnek két fontos napja van: az egyik az, amikor találkozol álmaid nőjével, a másik pedig az, amikor elveszed őt."


"Az ember akkor szeret valamit, ha ELFOGADJA benne azt, amit nem szeret."



"Talán a kihívás vonz benne, talán az elérhetetlensége, talán az, hogy nem könnyű eset.. nem tudom...de azt tudom, hogy meg akarom kapni!"


"Tudod miért szeretlek téged annyira? Mert melletted akkor is boldog lehetek, amikor nincs minden rendben. Mert törődsz velem és tudom, hogy fontos vagyok neked. Na ezért szeretlek oly nagyon. És persze a hatalmas szívedért."



"Valahányszor szeretünk, mindig először szeretünk. A tárgy különböző volta semmit se változtat a szenvedély egyedülvalóságán. Csak erősíti."


"Csak két alkalommal akarok veled lenni... MOST és ÖRÖKKÉ!"


"Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett."


"Apám azt mondogatta, hogy az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen."


"Szememből indul,
szívemből ered,
arcomon gördül,
lelkemen csepeg..,"


"Ha valakiért küzdöttél már az életben.. akkor tudod, hogy mi az igazi érzelem!"


"A maximum távolság, ami köztünk lehet, az a 10 centi, amennyivel magasabb vagy!"


"A kapcsolatokba a férfinak kell bevinnie a különválás és a távolság aspektusát, és a nőtől kell közelséget és kötődést tanulnia. A nőnek kell megtanítania nekünk valamit a közelségről és a közösségről, és a férfinak kell megtanítania valamit a nőnek a megbízatásról és küldetésről."


"Az ember legérzékenyebb szerve a szív. Egy szótól képes összetörni. Egy pillantástól megremegni, egy érintéstől megállni. Egy sóhajtástól újra verni."


"A szerelem a szabadság igazi megtapasztalása, (...) senki nem birtokolhatja a másik embert."


"Szeretem amikor felhív, és a hangját hallom.Szeretem mikor smst ír, és a gondolatait olvasom.Szeretem mikor találkozunk,és átölel erősen.Szeretem mikor megcsókol,oly lágyul és tüzesen.Szeretem mikor beszél,Szeretem amikor a szemembe néz,és közli,hogy SZERETLEK!"


"Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak."


"Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem,ez bonyolult...."


"Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni, mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének."


"Ha valakit a szépségéért szeretünk, akkor az nem szerelem, csak vágy. Ha valakit az intelligenciájáért szeretünk, akkor az nem szerelem, hanem dicsőítés. Ha valakit azért szeretünk, mert gazdag, az sem szerelem, hanem érdek. Ám ha szeretsz valakit, és nem tudod megmondani miért, az az igazi szerelem."


"A legkönnyebb dolog az életben szeretni valakit,a legnehezebb találni valakit, aki viszont szeret!"


"Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?"


"A szerelem olyan, mint a szél, az ember sosem tudja, honnan támad rá."


"Hülye vagy ha sorban állsz, miközben másnál első lehetnél."


"Néha nyugtalan lelkem és félek, hogy nem mondhatom el azt, hogy nélküled semmit sem érek..."


"Aki Téged hallott, az többé már nem hall meg mást.. Aki Téged ismer, az benned látja a folytatást."


"Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."


"Ölemben alszol, csukva a szemed, nem számít semmi, csak kezemben a kezed. Te nem látod, de szemeim őrzik álmod, te nem sejted, de nekem TE jelented a világot!"


"Hiába vagyok foglalt, mellette érzem magam a legnagyobb szabadságban, és egyben a legnagyobb biztonságban."


"Akármi történt kettőnk között, elalvás előtt még mindig Te vagy az utolsó gondolatom…"


"Ölelj úgy, és annyit, hogyha holnap elmegyek, nyugodt szívvel engedj el."


"Azt szeretném, hogy egyszer úgy szeressen majd valakit, mint ahogy én őt! "


"Azt szokták mondani, igazán szerelmes az életben, csak egyszer lehetsz. Én mégis hiszek abban, hogy a szerelem gyakran, csendesen, reménykedve kopogtat a szívünkön. A kulcs, pedig a kezünkben van. Hisz mi döntjük el, hányszor engedjük be ezt a leírhatatlan, borzongató érzést."


"Azokban az órákban, melyeket veled töltöttem, olyan életem volt, amilyenről milliók álmodnak: meseszerű."


"Megtanított valamire..valamire, amire nélküle nem jöttem volna rá. arra, hogy hogyan kell élni és nem csak létezni."


Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.


Azt akarom, hogy nézz, de azt is akarom, hogy erről ne tudjak.


Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.


Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.


Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban oly ösztönösen s gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek.


Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet.


Ha nem lehetsz az enyém, akkor én leszek a tiéd. Vedd el az egész lényemet, vagy egy részét, vagy csak egy darabot, ahogy akarod! Csak akarj engem!


Hát csak úgy szeress, ahogy szeretni érdemes. Semmivel sem törődve, szabadon hagyva engem.


A magánytól kell megóvnod. Ne harcolj értem, hanem légy velem! Erre van szükségem.


Nem akarok tőled semmit, mégis várom a pillanatot, mikor újra láthatlak. Menekülök a férfiak elől, s a végén a te karjaid közt találom magam. Mi történik velem? Mi ez a furcsa kettős érzés?


Egyetlen érintés felér tízezer szóval.


Bárcsak én lehetnék az eső, úgy talán összeérhetne a szívünk, ahogyan az esőben összeér az egymástól örökre elválasztott föld és ég.


Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.


Vele kevés lesz egy-két együttlét (...). Vele semennyi ölelés sem sok vagy elegendő. Ez halálos vonzerő.


Minden tele van veled: az illatoddal, a lényeddel, az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni. Érinteni szeretnélek.


Milyen emberfölötti gyönyör is áradhat el szíveken, mikor az ajkak először találják meg egymást, mikor a négy kar ölelkezése egyetlen lénnyé forraszt össze, egyetlen királyian boldog lénnyé két egymásba őrült emberi lényt.


A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb" szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik", hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál eddig?


Semmit sem szeret jobban a vágy, mint amit nem szabad.


Minden nap meghaltam kicsit, mióta újra találkoztunk.


A vágyat nem a test csinálja! A vágy a lélek ajándéka a testnek.


Mit nem adnék, hogy még egyszer átélhessem azt a hihetetlen pillanatot, amikor rám nézett, és én megteltem élettel!


Érzelmi éhség. Nem tudom, hogy létezik-e ennél erőteljesebb emberi szükséglet. Természetesen létezik erkölcs. Léteznek elvek. Ennél nem lehet erősebb egy nő bőrének illata, csípőjének ringása, hajának ébensége, a szájából ivott meleg bor íze... Vagy a szerelemben nincs erkölcs? Ilyenkor nem lehet tanulni a türelmet, amikor lépteket vársz, egy hangot s végtelen érintést. Megküzdhetsz az idővel, a várakozással, önmagaddal. Ez nem lehet bűn. Vele semmi sem bűn. A hiánytól viszont hasfájás kínoz.


Akarlak téged. Kibírom, ha nem kapok meg valamit, amit nagyon szeretnék. De azt is tudom, hogyan kell megszerezni, amit akarok. Ez csak elhatározás kérdése.


Alig ismerlek, de amint megláttalak, azonnal azt éreztem, mintha ismerős lennél - a legjobb értelemben -, mintha lenne bennünk valami közös, egy közös titok. Szeretnélek megismerni, nem tudom miért, de szeretnélek!


Ébren fekszem, és félek, hogy eltűnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.


Most nem akart tőle mást, csupán megnyugtató közelségét. Érezni akarta meleg testét az övé mellett, leheletét a mellkasán, szívverését az övén. Szerette volna ugyanazt a békességet nyújtani neki, amit tőle kapott.


Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette.


A világ tele volt új lehetőségekkel, de nem tudtam gondolkodni, még levegőt sem venni, úgy vártam, hogy visszatérjen. Mert mindent ő jelentett.


A tiltott gyümölcs mindig édesebb, a nőknek és a férfiaknak egyaránt az kell, ami elérhetetlen, amit nem kaphatnak meg, amiért küzdeni kell. Akkor is, ha az, ami már a birtokukban van, sokkal értékesebb vágyuk titkos tárgyánál.


Különös, az emberi lények imádják ezt csinálni, holott vérnyomáskrízist, végtagremegést, tachycardiát, egyéb kritikus tüneteket okoz. Ráadásul a felek ritkán érik be ennyivel. Amikor ők még azt hiszik, békésen játszadoznak a nyelvükkel, valójában máris féktelenül kalózkodnak, gondolatban és tettleg egyaránt, hiszen a kezek például szabadon maradnak. Szabadon, de nem nyugton. A csók békés jellege megszűnik. A végtagok önállósulása folytán a szervezet maradék nyugalma is felborul. A belső részek bolydultan hullámzanak, áradnak, emelkednek, süllyednek. Hormonok, nedvek zubognak. Kész csoda, hogy a többség túléli.


Ha egy fiú egy lány száját bámulja, és közben megnyalja a sajátját, elég könnyű kikövetkeztetni, hogy mire gondol!


Érzem a pillantása melegét a bőrömön, de nem kockáztatom, hogy a szemébe nézzek. Szeretném, ha kételkedne, ha vágyna rá. Szeretném olyan sokáig húzni, amíg csak lehet.


A közeledben akartam lenni. A testközeledben. Jó lett volna veled reggelizni, fürdeni, ágyba bújni. Melletted ébredni. Igazad van: ez tényleg hajszálra olyan, mint a spanglifüggés.


Az igazi férfi játszik. Nem rohan ajtóstul a házba. Lassan közelit és puhán. Vadászik. Csak úgy mellesleg megérint. Mögénk lép,nyakon csókol,a tenyere a tenyerünkben szikrát csihol. Az igazi férfi nem siet. Tudja,hogy idő kell a vágyhoz. Megvárja szépen,míg megszűnik körülöttünk a világ és csak őt látjuk,már csak azt akarjuk. Nem elveszi,hanem odaadjuk. Nem eltűrjük,hanem befogadjuk. Az igazi ölelés visszafogott. Úgy kúszik végig a testen,mint a napfény. Lassan és puhán,időt hagyva a vágynak,hogy növekedjék. Nem kell hozzá más,csak egy férfi,aki szeretni tud,s egy nő,aki hagyja,hogy szeressék.


Szép volt a régi nyár, jó volt a régi csók, de az élet mégis csak a jelennek ad jövőt, bár álmaidban elindulsz a régihez, de mindig az új, az az érdekes.


Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.


Olykor, ritkán előfordul, hogy egyszer az életben rábukkansz arra, akiért mindent hátrahagynál, aki mindenki előtt van, aki a józanságot elviszi a fejed felől. Aki szétszed, szétszakít, beléd mar és átölel, akivel a poklot és a mennyországot egyszerre járod meg. Aki miközben tép, aközben simogat, miközben mar, aközben leheli csókját az ajkadra. Ne kelljen enélkül a tüzesen fájdalmas érzés nélkül meghalnod. Kívánom ,hogy életedben egyszer legalább találjon rád egy gőzerővel feltörő szerelem.


Kell mindenkinek valaki, aki nem csak szavakkal szereti, hanem tettekkel is,
akinek a számára te vagy a legféltettebb kincs, akinek hiányzol, ha nem
vagy épp vele, akinek a szerelmének nincs semmi feltétele, aki a
fülembe súgja: téged szeretlek a legjobban, aki nem hazudik azzal, hogy
imád, akinek a mindene te vagy, aki úgy szeret, hogy magad vagy, akinek
nem kell melléd senki más...


Butaság, hogy harcolj valakiért.. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj és ne add fel, és tarts ki vagy szerezd meg őt mindenáron.. Nem! A szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni.. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled, mert te kiharcoltad? Ez nem szerelem, ez önzés, kisajátítás! Az igazi szerelmeseket nem akadályozhatja sem távolság, sem család, sem vallás, sem semmilyen külső tényező abban, hogy együtt legyenek.. mert akkor a másik a legfontosabb a világon, fontosabb annál, hogy mit mond róla a családod, a barátaid, a hited, így nincs is semmi, ami akadály lehet.. Ha mégis, akkor az csak kifogás.. A szerelemben mindenkinek szabad akaratából kell lépni, csak akkor az igazi!


Vonat robog, szivem dobog, kedves [ide kell a szerelmed neve] rad gondolok


Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva, akaratlanul. 


 Csodálatos érzés, amikor Rá gondolsz, és azon gondolkozol, vajon mit csinál éppen… és abban a pillanatban megszólal a telefonod, a hívás Tőle jön, és rájössz : Ő is rád gondolt…


Búcsú: az a pillanat, amikor kiderül, hogy mennyit jelentesz a másiknak...


ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod – nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj – és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal...


 mikor rám találtál, egyedül voltam, senkire sem vágytam .. de Te értem jöttél, igazán szerettél. köszönöm azt, hogy a mindenem lettél.


Már az a tudat, hogy valaki a közelünkben van és figyel ránk, önmagában már ez is erőssé tesz bennünket.


Azt mondják, aki szeret az visszatér...egy fenét! Aki szeret az nem hagy el!!


Ha a szívem akkora volna mint a Világegyetem, akkor sem volna elég hely benne, hogy beleférjen mind az a szeretet amit irántad érzek.


Hasított már beléd az érzés valakit megismerve,
hogy “Ő az”?
Érezted azt,hogy egy látahtatlan kapocs
köt össze valakivel?
Egy olyan kapocs,mely nem az ismeretségen alapul…
nem azon,hogy régóta öszetartozol valakivel
és megtanultad szeretni…nem…
Arról az érzésről beszélek,mikor úgy érzed,
mintha a másik feledet találtad volna meg…
mintha szíved meglelte volna elszakított darabját.
Ő az az ember,aki mindig is hozzád tartozott,
csak eddig nem találtál rá…ő az,akit nem kell
megimserned ahhoz,hogy szeress,mert a szíved már
ismeri őt…Nem kérdezel,nem gondolkozol…csupán érzel.
Nem félsz letenni kezébe lelkedet,nem félsz rábízni
magadat,mert tudod,ha téged bánt,önmagát bántja…
mert egyek vagytok…talán már azóta,hogy megszületett
a lelketek.Te Ő vagy,és Ő te!Két test,egy lélek…Ő 
az IGAZI!